Mivel tudom, hogy ez egy válasz volt GuyWithNoName bejegyzésére, ezért azt is igyekszem bevenni a véleményembe.
Kezdjük is az elején, amikor megszületett az első poszt. Én tökéletesen egyet értek GuyWithNoName gondolataival, hiszen szerintem nem az "újfajta" közösségi oldalak a rosszak, hanem azok néha udvariatlan használata telefonról. Ahogy én értelmezem az írónak nincs baja ezekkel az oldalakkal, sőt még azzal sincs, ha valaki egész nap "kockul" rajtuk. Az egyetlen baja az, hogy egyesek ezt képesek még telefonjaikról is csinálni, ami például udvariatlan is lehet. Ezért is gondolom, hogy összességében nincs feltétlenül baja se a telefonokkal, se az oldalakkal, csakis ezekkel az emberekkel, illetve ennek az egésznek a kapcsolatával. A másik oldalon persze ejt pár szót az okostelefonok haszontalanságáról, ami szerintem nem igaz. Sokba kerülnek, mert a (szinte) pc-vel az azonos teljesítményű hardvert sokkal kisebb helyre zsúfolni igen nehéz. Másrészt elég sok hasznos dologra lehet használni ezeket.
Most végre rátérek TrYoL ezen bejegyzésére. Valahogy tényleg igaz, hogy az "újfajta" közösségi oldalak a fórumok és társkeresők ötvözete, de szerintem a fórumok általában (persze vannak kivételek) szigorúan valamilyen témában jönnek létre. A veteránok pedig nem nagyon tűrik az "offolást". Ezt nem azért írom, mert rossz, hanem mert ez nem ugyan az, mint a sima "felhőtlen" beszélgetés. De persze aláírom, hogy nagyon nagy probléma az, hogy sokan több időt töltenek a fészbúkos "barátaikkal", mint az igaziakkal. Viszont az általa írt "1 perces" kapcsolatokat én nem is nevezném kapcsolatnak, hiszen normálisan nem véletlenül tart "30 percig" egy kapcsolat kiépítése. Szerintem ezek a "kapcsolatok" halálra vannak ítélve. Még az is előfordulhat, hogy a felek nem is látták egymást. Összességében úgy gondolom, hogy az ilyen közösségi oldalak hasznosak, amíg nem visszük túlzásba a használatukat és nem szabad az időnket pazarolnunk az "1 perces" kapcsolatokra.
2013. január 10., csütörtök
2013. január 7., hétfő
A nemek harca
Ez a kérdés elég sokat foglalkoztatja az embereket. Melyik nem a jobb? Melyik alkalmasabb az "irányításra","uralkodásra"?
Alapvetően a legtöbben azt mondanák, hogy a férfi. Ez a történelem során alakult ki, hiszen a kezdetekben a férfi volt az, aki a családot megvédte és élelmet szerzett. Majd később a nőket szinte csak tárgyként kezelték, míg a férfiaknak korlátlan hatalmuk volt a családjuk felett. Bár ez ma már nem így van, a családban az apa a családfő, ő keresi a pénzt, míg az anya vezeti a háztartást és neveli a gyerekeket.
Szerintem persze a személyiségek döntik el, melyik nem a dominánsabb egy párkapcsolatban. Úgy gondolom főleg attól függ, ki mennyre rámenős, forrófejű, "kemény" és "erős". Ezek a tulajdonságok nem épp női jellemzők. Épp ezért gondolom, hogy emiatt általában a férfi a domináns fél. Persze előfordulhat a fordítottja is, de ez szerintem nem a nő, hanem a férfi miatt van. Ezt úgy értem, hogy a férfinak erősen az ellentettjének kell lennie a felsoroltakhoz képest ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Viszont nem állítom, hogy ez rossz. (Mondjuk azt sem, hogy mindig jó.)
Végül, hogy összegezzem, bár szerintem általánosságban mindkét nem vezethet egy csoportot tökéletesen, mégis szerintem egy családban vagy párkapcsolatban a legjobb, ha a férfi a főnk. Minden esetre ez általában így van, szóval szerintem ez az egész jól is van úgy, ahogy van.

2013. január 6., vasárnap
Két testvér
A két testvér szinte szöges ellentéte egymásnak. Míg Iszméné egyik kicsit gyávának mondható, nem érződik rajta úgy a testvéri szeretet, de ésszerű, addig Antigoné kemény, bátor és akármeddig elmenne testvérért. Páran, akiknek olvastam a bejegyzéseit, azon a véleményen vannak, hogy nekik semelyik nő típus nem tetszik. Ezzel én is így vagyok.
Iszméné számomra nem túl szimpatikus, hiszen az utolsó pillanatban próbált "csatlakozni" Antigonéhoz és osztozni a büntetésben, aki persze ezt nem fogadta el. Szerintem Iszméné is tehetett volna valamit testvérük érdekébe. Én úgy gondolom, hogy nem ez a "magánakció" lett volna az egyetlen megoldás.
Antigoné azért nem tetszik, mert bár bátor, mégis az már vakmerőségbe csap át. Gyakorlatilag fejjel a falnak rohant, habár ő tudta ezt, és azt is, hogy meg fog halni. Mégis a legnagyobb bajom vele az, hogy annak ellenére, hogy önzetlen volt testvére iránt, mégis úgy gondolom, hogy ez nagyon önzetlen volt Haimonnal, Iszménável és az összes családtagjukkal szemben, akik nem akartak elveszíteni még egy embert Mégis, ha minden áron választanom kéne a a két testvér közül valószínűleg Iszménét választanám. Azt, hogy miért nem tudom. Felteszem azért, mert jobban hasonlítanak a tulajdonságai egy nőére és persze azért, mert Antigoné a forrófejűségével és túlzott vakmerőségével nagyon nem szimpatikus.

Carpe diem
Carpe diem jelentése: ragadd meg a napot, használd ki az időt, élj a mának. Számomra sok érdekes kérdést vet fel ez a kifejezés, életérzés. Vannak pozitív és negatív értelmezései is.
Rögtön egy negatívval kezdem. Szerintem a legerősebb üzenete az, hogy ne merengjünk a múlton és ne is a jövőben éljünk, hanem használjuk ki az életet, éljünk a mának, csináljunk, amit akarunk. Ennek az oka az, hogy az élet rövid. Ez a felfogás nem feltétlenül jó, sőt néha egyenesen rossz. Benne lehet a különböző drogok használata és még sok önpusztító dolog. Ez nekem egy ellentmondás, hiszen épp azért élnék így, mert tudom, hogy rövid az élet, de ezzel nagy eséllyel megrövidítem. Ennek ellenére még így is jelenthet hasznos dolgokat ez a felfogás, mert olyanokat próbálhatunk ki, amiket mellesleg nem mernénk és így tovább, de még mindig, szerintem ez a negatív értelmezés.
A pozitívnak a következő üzenete van: Nem érdemes a múltan rágódni vagy, ha esetleg az jó volt, mindig újraélni. Ugyanúgy nem kell mindig a jövőn izgulni, hanem mindig a mával törődni. Szerintem meg kell találni az arany középutat, és foglalkozni a múlttal, hiszen az emlékek jók, a hibáinkból meg tanulni tudunk. Foglalkozni kell a jövővel is, mert szerintem nincs értelme az életnek, ha nincsenek céljaink. És persze a mára koncentrálni, mert a mából lesz a jövő.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)