Az ókeresztény életszemlélet

     Az ókeresztény irodalom, ami körülbelül a II. századtól a VIII. századig keletkezett, gyakran említi ezt az ókeresztény életszemléletet. Ilyen mű a Vallomások is, amit Szent Ágoston írt saját megtéréséről. De van szó benne a Szent Margit életéről szóló jegyzetekből kialakult Szent Margit-legendában is.
      Ez az életszemlélet teljesen ellentétben álla carpe diemmel. De miről is szól az ókeresztény életszemlélet? Míg a carpe diemnél a pillanat kihasználásán volt a hangsúly és az élet élvezésén, addig ez a szemlélet elveti a testi élvezeteket és a földi élet után következő mennybeli életre készül fel. A szemlélet további érdekessége, hogy az akkori "hiedelem" szerint csak akkor lesz az ember boldog a másvilágon, ha a földi életében sokat szenvedett. Én nem tudom megérteni ennek a szemléletnek az értelmét, hiszen bár a Biblia említi, hogy ne a testi élvezeteknek éljünk, de szerintem arról nincs szó benne, hogy még kínozzuk is önmagunkat. Szerintem a Biblia arra próbál utalni, hogy fontosabb a lélek mint a test és ne csak élvezzük az életet, hanem a lelkünket is műveljük. Ez szerintem nagyon fontos, de én nem vetném el az élvezeteket sem.
    Bár szerintem nem feltétlenül jó felfogás ez, mindenképpen csak jót tehet és szerintem nincs sok hátulütője.

Vajon megbánja-e Káin később, amit tett?

     Káin, miután megölte testvérét, Ábelt és az Úr megkérdezte hol van, először le próbálta tagadni tettét. Ez szerintem arra utal, hogy valamennyire tisztában volt azzal, hogy mit tett. Az érdekes rész a történetben viszont ott van, amikor Isten megbünteti Káint.
     Miért rossz Káinnak a büntetés? Ugye általában úgy tartják, hogy a halál a legkeményebb büntetés, a legtöbb országban ezért nem is alkalmazzák. De ez szerintem és tapasztalataim szerint nem feltétlenül van így. Hogy mi volt Isten ítélete? Káinnak el kellett bujdosnia, de az Úr jelet tett rá, hogy nehogy valaki megölje. Miért nagyobb büntetés ez a halálnál? Egyszerűen azért, mert a halállal véget érnek a szenvedéseink, de ha azzal a tudattal kell élnünk egész életünkben, hogy megöltük a testvérünket, az nem lehet jó érzés. Ezért Káin erős szenvedésre volt ítélve. Szinte önmagát büntette így, hogy a saját lelkiismerete furdalta. Hiszen a lelkiismeretünk akaratunk ellenére is rossz érzést eredményez. A lelkiismeret mérlegeli döntéseink mérlegelését. Persze van akinek a lelkiismerete nom olyan erős.
     És bár lehet, hogy Káin nem fogta fel az elején, hogy mit tett valószínűleg elgondolkodott Isten döntésén. Később biztos vagyok benne, hogy belátta, hogy rosszat tett és megbánta azt. Így Isten elérte a célját. Szerintem ezt az Úr már az elején tudta, lehet hogy még mielőtt Káin megöli Ábelt...

Ha Káin az Úrra haragudott, miért Ábel ellen fordult?

     Ez egy igazán jó kérdés. Az emberi természet érdekes dolgokra képes. Eleve, szerintem Káinnak nem kellett volna megölnie saját testvérét irigységből, még ha igaza is volt. Másrészt, ez azt a kérdést veti fel, hogy Isten igazságos volt-e, és hogy miért fordította így egymás ellen a két fiút.
     Vajon mit akart Isten elérni ezzel? Talán egy próba volt? Lehet, hogy így akart megbizonyosodni arról, hogy az ember mennyire irigy. Lehet, hogy azt akarta, hogy a későbbi emberek tanulságot vonjanak le a történtekből. Sőt az is lehet, hogy tévedett.
     De miért is Ábelt hibáztatta Káin emiatt? Tapasztalataim szerint elég gyakori, hogy idegességünkben dühünket máson vezetjük le. Ezt magamon is megfigyelhettem már párszor. Valószínűleg ilyen állapotban nem igazán tudunk jól gondolkodni és mérlegelni. És fontos még megemlítenem, hogy sokszor nem a "hibásat" keressük vagy akarunk "bosszút állni" rajta, hanem a baj forrását, aki ebben az esetben Ábel. Ráadásul ezt erősíti az is, hogy Isten elérhetetlen volt Káin számára, így Ábelen kívül senkin nem tudta levezetni haragját.
     Minden esetre szerintem ez nem jogosította fel arra, hogy megölje saját testvérét, akármennyire dühös is volt. Végül meg is kapta a büntetését: azzal a tudattal kell élnie, hogy megölte Ábelt.