Mindenkinek mást jelent a jó film fogalma. Én meg szeretném fogalmazni a sajátomat. Először is még számomra is többféle jó film létezik. Arra gondolok, hogy például, ha meg szeretnék nézni egy filmet a haverokkal, akkor lehet, hogy nem egy ténylegesen jó filmet, hanem egy látványos vagy éppen vicces filmet választok, amik persze a saját kategóriájukban jók, de számomra nem számítanak jó filmeknek.
Na de mi is számít nálam jó filmnek? Vannak persze kisebb dolgok, hogy például legyen jó a film zenéje, legyen látványos egy kicsit, legyen jó színészi alakítás, jó történet, szép helyszín stb. Nem a legfontosabb, de sok filmet az alapján titulálok jónak, hogy milyen arányban vicces, izgalmas, akciódús és drámai. Ezt úgy értem, hogy sok olyan film van, ami nem vidám dologról szól, de mégis vannak benne vicces jelenetek, amik ráadásul nem is rontják el a film hangulatát. Ezek a filmek általában jók szoktak lenni.
A másik nagyon fontos szempont a történet. Azon belül is nem igazán a cselekmény, hanem, hogy például mennyire tudom beleélni, beleképzelni magam valamelyik főszereplő helyébe. Persze ez mindenkinél más lehet, ezért is különböznek a vélemények. Ha már bele tudom élni magam valamelyik főszereplő helyébe, akkor nyert ügye van a filmnek, hiszen ha elég izgalmas, akkor nem bírom abbahagyni a nézését. Nagyon fontos továbbá, hogy a filmnek legyen egy "világa", hogy egy csak arra a filmre jellemző érzés fogjon el ha nézem. Szerintem ezért olyan sikeresek a fantasy filmek vagy sci-fik(Gyűrűk ura, Harry Potter, Star Wars, Star Trek), hiszen egy egészen új világot alkotnak, és olyan szintű háttértörténete van egy-egy szereplőnek, hogy akár igazi is lehetne az aktuális világ. A harmadik fontos dolog amit kiemelnék, az az, hogy mennyire elgondolkodtató az adott film. Ez azért fontos nálam, mert így a film nem csak addig tart, ameddig nézem, hanem ameddig utána átgondolom. Ráadásul így a legtöbb esetben egy kis valódi értelme is lesz a filmnek, hiszen gondolkodtat.
Körülbelül ez jeleni nálam a jó filmet. Sok feltételnek tűnhet, de azért nem olyan nehéz őket teljesíteni.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésRészben egyetértek, de mivel minden embernek más az ízlése, megeshet, hogy az a film, amit mi Jónak gondoltunk, másoknak nem az. Van, akinek a romantikus vígjáték tetszik, és van akinek az akció-dús fantasy. Objektív szemszögből igazából nem is lehet filmet véleményezni, mert a vélemény az egy teljesen önálló, szubjektív dolog minden embernél. De ha már objektív "véleményt" olvasunk, akkor ne az legyen benne, hogy jó volt-e, vagy rossz, hanem sorakoztassa fel a szempontokat: mennyire volt önálló, új, látványos, elgondolkodtató, a karaktereknek tényleg tudtunk-e drukkolni, vagy csak töltelékek voltak-e, illetve, hogy a cselekmény mennyire történt logikusan, vagy voltak-e benne hibák - ez inkább elemzés, mint vélemény. Az adja a véleményt, hogy ennek a sok-sok kicsi elemnek a kombinációja kinél mennyire volt összhangban. De fontos, hogy ezek úgy kombinálódjanak, hogy az a film, a saját kategóriájában megállja a helyét, mert mindenki másért néz filmet. Egyesek izgulni akarnak, és eldöntik, hogy egy-két horror filmmel dobják fel az éjszakáikat, míg mások csak szimplán unatkoznak, és egy jó vígjátékra hívják össze a haverjaikat, vagy kíváncsiak, hogy milyen lehet a 22. században kimerészkedni az űrbe, és megnézik a Star Trek-et. Vagy vannak, akik sírni akarnak, és megnéznek egy romantikus filmet. Ha már te leírtad, hogy milyen véleményen vagy, leírom én is.
VálaszTörlésÉn azokat az akció-dús filmeket szeretem, ahol a főszereplő akadályok sorozatán jut keresztül, de nem csak a puszta szerencséjével, hanem inkább áldozatok árán, illetve ahol a gonosz valódi fenyegetést jelent rá nézve. Szerintem nem fontos, hogy egy ilyen film kitalált világban játszódjon. Nálam az jó pontot jelent, ha minél több a valóságalapja. A mai filmtechnika megengedi a rendezőknek, hogy látványos filmeket készítsenek, így a fantasy-nak is egyre több tér jut. De az számomra felháborító, amikor a rendezők tényleg csak a látványosságra adnak mindent, a cselekmény pedig egy nagy nulla. A G. I. Joe filmek például ezért nem jöttek be.
Jobban tetszik, ha a szereplőkre több hangsúlyt fektetnek. A Christopher Nolan által rendezett Batman filmek azért tetszettek, mert a gonosz a saját hatalmával könnyen sakkban tarthatta a jót. Ám annak jobban örültem volna, ha a főszereplő csak valamiféle jellemfejlődés útján állította meg volna a Gonoszt, olyan módon, amelyik valamiféle erényt képvisel. Szerintem fontos, hogy azok a filmek, amelyek nemcsak izgalmasak, de egyben tanítójellegűek is, azt mutassák meg, hogy a Gonosz ellen a leghatásosabb fegyver az, ami neki nincs meg: a Jóság. Noha A Hobbit nem minden idők legjobb filmje, mivel vannak gyenge pontjai, azonban arról elmondhatjuk, hogy az erények hatalmának a bemutatására törekszik. Szeretnék azért belőle kiragadni egy idézetet, amely bennem maradt, és amelyet a Gyűrűk Ura történetek nagy bölcse, Gandalf mondott:
"Szarumán szerint csak óriási hatalommal lehet kordában tartani a Gonoszt. Én nem ezt tapasztaltam: apróságok, hétköznapi népek kis tettei tartják sakkban a Sötétséget. Egyszerűen kedvesség és szeretet."
Lehet, hogy a nagy bölcsességekre ott vannak a könyvek, és mondhatja akárki azt, hogy "A filmet csak nézni lehet, így annak látványosnak kell lennie", de reménykedem benne, hogy a jövőben egyre több olyan filmet fognak készíteni, amelyek elgondolkodtatnak, de közben káprázik tőle a szemünk.
A bejegyzés címe keltette fel az érdeklődésemet, hiszen ez egy olyan kérdés, amit nem lehet egyszerűen megválaszolni.
VálaszTörlésAbban egyetértek, hogy több fajta jó film létezik. Az is lehet jó film, amit az ember csak a látványvilága miatt néz meg, de lehet az is jó, aminek a története ragadja meg az embert. Mindenkinek mást jelent a jó film, és sokszor nem is tudjuk igazán elmondani, hogy miért jó egy film, valószínűleg akkor jó, ha magával ragadó.
Összességében nekem tetszett a bejegyzés, mert ötletes volt a témaválasztás és a benne megfogalmazott gondolatokkal is nagyrészt egyet tudok érteni.
Szerintem Balázs egy nagyon érdekes kérdést választott témának. Úgy gondolom, hogy nem létezik egyértelműen jó film, mert, mint ahogy Balázs is leírta, mindenkinek más az ízlése. Minden filmnek sajátos hangulata van, amit, ha jó a film, át is ad a nézőknek és ez szerintem a történet után az egyik legfontosabb szempont. Az, hogy egy film jó-e, a befogadóktól is függ. Ha a néző nem áll készen például a Gyűrűk Ura befogadására, akkor hiába egy jó film, nem fogja annak érezni. Tehát tényleg nincs egyértelműen jó film, de egyet értek azzal, hogy vannak alapvető szempontok amiknek meg kell felelnie egy filmnek.
VálaszTörlésEz egy nagyon nehéz kérdés, és nagyon szubjektív. Én azon a véleményen vagyok, hogy nagyon sok múlik a technikai megvalósításon, a rendezésen. Gondolom, mindenki látott már olyat, olvasott egy könyvet, vagy látott már egy filmet, és ugyanazt a történetet feldolgozták, és rosszabb lett mint volt, vagy mint olvastuk. Talán egy prezentációhoz lehetne hasonlítani; hiába jó, érdekes a témaválasztás, ha lapos az előadás mód, nem fogjuk élvezni. Ugyanakkor a történet sem elhanyagolható szempont, hiszen ez ad értelmet a filmnek, de érdekes történet nélkül is van jó film. Szóval ez egy nagyon nehéz kérdés.
VálaszTörlésBalázs cím választása fantasztikusan sikerült. Amikor elolvastam a címet tudtam hogy, jó lesz a bejegyzés, és ez szerintem nagyon fontos a Filmnél is hogy, a cím felkeltse az érdeklődést.
VálaszTörlésTovábbá egyetértek az előttem szólókkal hogy, a jó film egyénfüggő, valamint hogy egyénenként is több fajta jó film létezik és függ attól hogy, kivel nézzük a filmet.
Személy szerint érdekesnek tartom hogy, egy ilyen nehéz kérdést tett fel magának Balázs és mégis milyen jól összefoglalta.
Teljes mértékben egyet tudok érteni Bozsival, hiszen egy film nem feltétlenül attól lesz jó, hogy milyen látványos, vagy, hogy mennyire akció dús, sokkal inkább saját érzéseink a film iránt döntik el hogy az adott film jó, vagy rossz volt. Esetleg egy gyerekkori emlék kötődik a filmhez, vagy egy remek nap, remek mozi élménye. És bár egyetértek a leírtakkal, azonban egy fontos dologgal szeretném kiegészíteni! Sok ember, amikor elhatározza, hogy megnéz egy filmet, előtte meglátogat egy oldalt ahol az adott film értékelve van (www.imdb.com) és ha az általa választott nem éri el a saját maga mércéje által felállított határt, akkor meg sem nézi a filmet. Ez hiba lehet! Sokan csak heccből is képesek lepontozni filmeket így sokszor nem tudhatjuk, hogy az a film most tényleg annyira rossz-e. Mérvadónak jó, de a végső döntést mindenképpen bízzuk magunkra!
VálaszTörlés