Alapjában véve egyet értek Feldmár András gondolataival. Számomra egy ez egy új megfogalmazása a sorsnak. Ez egy egészen más szempont. Én eddig úgy tekintettem a sorsra és végzetre, mint egyfajta hit, amiben én nem hiszek. Sokan gondolják úgy, hogy az életünk valahol "meg van írva", ezért akármi történik velük vagy akármit választanak, az úgy van megírva, úgy kell történnie. Szerintem a Mártix című filmtrilógia sokat foglalkozik ezzel a "így kellett történnie" dologgal. Persze nagyon sokan gondolják ennek az ellentettjét, miszerint az életük nincs megírva, hanem minden pillanatban kedvükre változtathatják.
Ellenben Feldmár András más megvilágításba helyezi a sorsot. Ő a két szélsőséges nézet közé helyezi az övét. Szerinte ugyanúgy játszik közre életünk alakulásában a sors, mint a szabad akarat. Mindenki bizonyos lapokkal születik, mondja. Az életet kártyajátékhoz hasonlítja, ahhol a megadott kártyákból kell építkeznünk és a legtöbbet kihoznunk belőlük. Ez vitathatatlanul igaz. Hiszen mindenképpen van szabad akaratunk, de ezzel a szabad akarattal nem csinálhatunk meg akármit, valami korlátoz. Ez a korlát a sors ebben a megfogalmazásban.
De szerintem a sors nem erről illetve nem csak erről szól. Teljesen megfoghatatlan, nem úgy, mint amik ebben a példában szerepelnek. Hiszen életünk végén nem leszünk képesek megmondani, hogy a sors miatt jutottunk oda, ahova vagy saját akaratunkból. Ráadásul a saját akaratunkra is mondhatjuk, hogy "a sors is úgy akarta". Ellenben viszont nem nagyon lehet máshogy elnevezni azt a jelenséget, minthogy sors.
Szerintem a sorshoz illetve végzethez szorosan kapcsolódik a karma fogalma, ami bár hasonlít a sorshoz, de nem ugyan az. A karma ok-okozatot jelent. Tehát egy cselekedetünknek később lesz egy hatása visszafelé. Szerintem ez egy megfigyelhető jelenség, és ezzel irányíthatjuk "sorsunkat". Gondolom sok ember tapasztalta, hogy ha mondjuk segít valakinek, akkor később lehet, hogy neki segítenek. Ez hasonlít a szerencséhez, hiszen szerintem akkor szerencsés egy ember, ha annak hiszi magát. Ezekkel azt akarom kifejezni, hogy a sors, végzet és hasonló megfoghatatlan társaik léteznek, csak az egész felfogás kérdése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése