Ez egy igazán jó kérdés. Az emberi természet érdekes dolgokra képes. Eleve, szerintem Káinnak nem kellett volna megölnie saját testvérét irigységből, még ha igaza is volt. Másrészt, ez azt a kérdést veti fel, hogy Isten igazságos volt-e, és hogy miért fordította így egymás ellen a két fiút.
Vajon mit akart Isten elérni ezzel? Talán egy próba volt? Lehet, hogy így akart megbizonyosodni arról, hogy az ember mennyire irigy. Lehet, hogy azt akarta, hogy a későbbi emberek tanulságot vonjanak le a történtekből. Sőt az is lehet, hogy tévedett.
De miért is Ábelt hibáztatta Káin emiatt? Tapasztalataim szerint elég gyakori, hogy idegességünkben dühünket máson vezetjük le. Ezt magamon is megfigyelhettem már párszor. Valószínűleg ilyen állapotban nem igazán tudunk jól gondolkodni és mérlegelni. És fontos még megemlítenem, hogy sokszor nem a "hibásat" keressük vagy akarunk "bosszút állni" rajta, hanem a baj forrását, aki ebben az esetben Ábel. Ráadásul ezt erősíti az is, hogy Isten elérhetetlen volt Káin számára, így Ábelen kívül senkin nem tudta levezetni haragját.
Minden esetre szerintem ez nem jogosította fel arra, hogy megölje saját testvérét, akármennyire dühös is volt. Végül meg is kapta a büntetését: azzal a tudattal kell élnie, hogy megölte Ábelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése